szerző:
MTI / hvg.hu

Felgyújtottak vasárnap reggel egy szerkesztőséget az észak-németországi Hamburgban, amely lehozta a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap által közölt Mohamed profétát ábrázoló karikatúrákat. Senki sem sérült meg, két embert letartóztattak.

Előbb köveket, majd egy gyújtószerkezetet dobtak a Hamburger Morgenpost című német újság szerkesztőségének ablakába - közölte a rendőrség. Tűz ütött ki, a szerkesztőség két szobája kiégett, de a lángokat sikerült gyorsan megfékezni.

©

A lap beszámolója szerint szerencsére senki sem tartózkodott az épületben. Azt írták, a rendőrség letartóztatott két fiatalt. Egyelőre nem tudni, hogy a gyújtogatás kapcsolatban van-e azzal, hogy a lap lehozta a Charlie Hebdo francia szatirikus lap Mohamed-karikatúráit.

Szerdán iszlamista fegyveresek tizenkét embert lemészároltak a Charlie Hebdo párizsi szerkesztőségében.

©

Vasárnap délután hatalmas felvonulást tartanak a francia fővárosban, Párizsban, a tiltakozó megmozdulásra európai vezető politikusok mellett több mint egymillió embert várnak. A Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni véres merénylet áldozataira való emlékezés mellett a cél a kiállás a szabadság és a demokrácia mellett, a terrorizmussal szemben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Halálos motorbaleset Nyíregyházán

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Amerikai cégek tárgyalnak a feketelistára tett Huawei-jel

Amerikai cégek tárgyalnak a feketelistára tett Huawei-jel

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Újra kemény összecsapásokba torkollottak a hongkongi tüntetések

Újra kemény összecsapásokba torkollottak a hongkongi tüntetések

Szakértő: a gyorsaság és az együttműködés a kibervédelem alapja

Szakértő: a gyorsaság és az együttműködés a kibervédelem alapja