Üzent a pápa a muzulmán vallási vezetőknek

A muzulmán vallási vezetők, politikusok és értelmiség segítségét kérte Ferenc pápa az erőszakot igazoló vallási fundamentalizmus elutasítására a Vatikánban akkreditált diplomatákhoz hétfőn intézett beszédében.

  • MTI MTI
Üzent a pápa a muzulmán vallási vezetőknek

Ferenc pápa úgy fogalmazott: a vallás szélsőséges értelmezése puszta ideológia, amely Istent is elutasítja.

A szentszéki nagyköveteknek év elején tartott beszédében az egyházfő szorgalmazta, hogy a nemzetközi közösség tegyen konkrét lépéseket a békéért Ukrajnában, Szíriában, Irakban, a Közel-Keleten és Nigériában is.

A pápa szerint a világ több pontján egyszerre zajló konfliktusok egy új világháború részei.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.