szerző:
hvg.hu

Először adott interjút az a fiatalember, aki pénteken a Párizs környéki nyomdai cég elfoglalását és a terroristák likvidálását egy mosogató alá bújva vészelte át.

Könnyeit nyeldesve mondott köszönetet főnökének Lilian Lepere nyomdai grafikus a France 2 tévécsatornának adott interjúban. Ő az a 27 éves férfi, aki a Kouachi-testvérek által pénteken reggel elfoglalt nyomdaipari cég alkalmazottja, és akinek főnöke a terroristák érkezésekor elküldött, hogy keressen búvóhelyet, amíg ő fogadja a gyárat elfoglaló testvérpárt.

Míg a cégvezetőt egy óra után elengedték, a mosogatószekrényben búvóhelyet találó Lepere mindaddig a gyárban maradt, amíg a terroristákat a rendőrség lekapcsolta (ez pénteken este hat körül történt meg), de a gyilkosok azt sem tudták, hogy maradt egy túszuk.

©

Az egyik Kouachi-testvér éppen a mellettem lévő szekrényt nyitotta ki – mesélt vérfagyasztó élményéről Lepere, de ott nem talált semmi érdekeset, úgyhogy ment inkább a hűtőszekrényhez, közben megkérdezte testvérét, hogy kér-e valamit inni, mire ő azt válaszolta, hogy nem, és erre nincs is most idő. Közben azon aggódott az elrejtőzött férfi, hogy ha élelemhez akarnak jutni a támadók, akkor biztosan az összes szekrényt átkutatják, köztük azt is, amelyben ő ült. A hűtő után mindenesetre a Kouachi-testvér visszament a csaphoz, és töltött magának egy pohár vizet éppen Lepere feje fölött.

Amikor megmozdultam, éreztem, hogy a hátam mögötti vízcső szivárog, és közben arra gondoltam, ilyen jeleneteket csak a filmekben látunk – mesélte a grafikus. Az agyad leáll, a szívverésed megáll, levegőt sem veszel, csak vársz, mert az az egyedüli, amit tehetsz – írta le a helyzetet Lepere.

Bár kicsi helyre kuporodott, és minden moccanásával a szekrényajtó kinyílását kockáztatta, hozzá tudott férni végül a telefonjához, és értesítette anyját, aki szólt a rendőrségnek. Ezt azokban a pillanatokban kockáztatta meg, amikor valami zaj amúgy is volt a cégnél, például amikor csörögtek a telefonok. Azt mondja, jobb lett a hangulata, amikor felvette a kapcsolatot a külvilággal, innentől kezdve mindent azon keresztül "intézett", illetve anyja odaadta a saját telefonját a rendőröknek, így azok is így kommunikáltak a fiúval.

Lepere igyekezett információkkal ellátni a rendőröket arról, hogy mit csinál épp a gyilkos testvérpár, így a rendőrök könnyebben felépítették a likvidálásukat célzó tervet. Nyolcórányi bujkálás után a rendőrség sötétedés előtt rohamozta meg a telephelyet, és végeztek a korábban a Charlie Hebdo szerkesztőségénél 12 emberrel végző Kouachi-testvérekkel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szíriai kormányerők haladnak északkeletre, hogy útját állják a török támadásnak

Szíriai kormányerők haladnak északkeletre, hogy útját állják a török támadásnak

A friss Nobel-díjas Peebles üzenete nem csak a tudósok számára fontos

A friss Nobel-díjas Peebles üzenete nem csak a tudósok számára fontos

Putyin csak azért is együttműködik Szaúd-Arábiával

Putyin csak azért is együttműködik Szaúd-Arábiával

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

Nincs még 19 és van egy jó ötlete? Akkor ezt feltétlenül olvassa el

A szumós Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmet nyert

A szumós Kerstner Róbert világbajnoki bronzérmet nyert

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön

Halálra gázoltak egy gyalogost Gyöngyösön