Nemsokára megtudjuk, mit beszéltek a lezuhant maláj gép pilótái

Kiemelték a lezuhant maláj gép második fekete dobozát is, ami az AirAsia gép pilótáinak egymás közötti, illetve a pilóták és a repülésirányítók beszélgetését rögzítette.

  • MTI MTI
Nemsokára megtudjuk, mit beszéltek a lezuhant maláj gép pilótái

Búvárok kiemelték kedden a tengerből az AirAsia légitársaság két hete lezuhant repülőgépének második fekete dobozát is, amely a pilóták egymás közötti, illetve a pilóták és a repülésirányítók beszélgetését rögzítette – közölte egy jakartai tévének nyilatkozva az indonéz közlekedési minisztérium egyik illetékese.

A Metro televízió híradása szerint a berendezés jelenleg egy indonéziai hadihajón van, és Jakartába szállítják elemzésre.

A másik fekete dobozt, amely a repülési adatokat rögzítette, hétfőn emelték ki. A két berendezést nagyjából ugyanazon a helyen találták meg a Jávai-tenger fenekén, ahol lezuhant az utasszállító. A rajtuk rögzített adatok és felvételek elemzése kulcsfontosságú a tragédia okainak megismerése szempontjából. A berendezések vizsgálata két hétig is eltarthat, de az előzetes eredmények akár két napon belül ismertté válhatnak, feltéve, ha nem szenvedtek súlyos károkat.

Az AirAsia 8501-es járata 162 emberrel a fedélzetén december 28-án reggel indult az indonéziai Surabayából Szingapúrba, és negyven perccel a felszállás után a Jávai-tengerbe zuhant. A tragédiát senki sem élte túl.

Feltételezések szerint a katasztrófát szélsőséges időjárási körülmények okozták.

Eddig 48 holttestet találtak a tengerben. A többi áldozat holtteste – legalábbis a többségüké – feltehetően a géptest roncsában van.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.