Így szigorít Franciaország a terrortámadások miatt

Az emberi jogokat tiszteletben tartó, különleges intézkedések bevezetését ígérte a terrorfenyegetettség miatt Manuel Valls francia miniszterelnök a francia nemzetgyűlésben tartott keddi beszédében.

  • MTI MTI
Így szigorít Franciaország a terrortámadások miatt

A három nap alatt 17 halottat követelő párizsi terrortámadásokra utalva a kormányfő azt mondta: "Különleges helyzetre különleges válaszokat kell adni. De ugyanazzal a hévvel azt is kimondom: soha nem lesznek olyan különleges intézkedések, amelyek felfüggesztik az értékek és a jog elvét".

A miniszterelnök ezzel elutasította az amerikai "hazafias törvényhez" (Patriot Act) hasonló csomag bevezetését, amely a hatóságoknak a mostaninál sokkal szélesebb jogkört biztosítana a terroristák ellenőrzésére.

Franciaország "a terrorizmus ellen, a dzsihadizmus, a radikális iszlám ellen folytat háborút. Franciaország nem egy vallás ellen háborúzik. Meg fogja védeni, ahogy mindig is megvédte, minden állampolgárát, azokat, akik hívők és azokat is, akik nem vallásosak" – erősítette meg a kormányfő. 

A három dzsihadista támadásainak "tanulságait" illetően Valls leszögezte: "rendszeresen meg kell erősíteni a belső elhárítással megbízott szerveket és a terrorelhárítási jogszabályokat".

"Az anyagi és emberi eszközök nagyon jelentős megerősítése nélkül a belbiztonsági titkosszolgálatok leterheltekké válhatnak. Csak az iraki-szíriai hálózatokban már több mint 1250 egyén (megfigyelésénél) tartunk" – hívta fel a figyelmet a miniszterelnök, többször is megígérte, hogy a kormány elő fogja teremteni a "szükséges eszközöket".

A kormányfő azt is bejelentette, hogy a légitársaságok utasainak adatait gyűjtő, úgynevezett PNR-rendszer franciaországi kiépítése 2015 szeptemberére megvalósul. 

Valls ugyancsak jelezte, hogy még év vége előtt a börtönökben "különleges körzeteket" hoznak létre, ahol elszigetelve fogják őrizni "a radikálisnak tartott dzsihadista elítélteket".

Ez utóbbi intézkedést kísérletképpen már bevezették egy Párizs közeli fegyházban, ahol egy ilyen elkülönített körzetben 23 elítéltet őriznek.

A kormányfő 45 perces beszédének végén azt kérte Bernard Cazeneuve belügyminisztertől, hogy nyolc napon belül tegyen javaslatokat a közösségi oldalak ellenőrzésének megszigorítására, amelyeket "még soha ennyire nem használtak a toborzásban, a kapcsolatteremtésben és az olyan technikák elsajátításában, amelyekkel valaki a konkrét tettek útjára léphet". 

Az elmúlt napok terrortámadásai 17 áldozatának emlékére tartott ünnepi ülésen a miniszterelnök beszéde előtt egyperces néma megemlékezést tartottak a képviselők.

A nemzetgyűlésben mind az 577 képviselő megjelent és közösen elénekelték a Marseillaise-t, a francia himnuszt, amire még soha nem volt példa a parlamentben.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.