A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Az őrizetbe vettek közül végül öt személyt gyanúsítottak meg terrorszervezet tevékenységében való részvétellel, a meggyanúsítottak közül hármat előzetes letartóztatásba helyeztek, két személy pedig szabadlábon védekezhet majd.
Tizenhárom gyaníthatóan szélsőséges muszlimot vettek őrizetbe Belgiumban a dzsihadisták után kutatva különböző helyeken végrehajtott razziák során - közölte pénteken a belga államügyészség. Kora esti tájékoztatás szerint az őrizetbe vettek közül végül öt személyt gyanúsítottak meg terrorszervezet tevékenységében való részvétellel. A meggyanúsítottak közül hármat előzetes letartóztatásba helyeztek, két személy pedig - közelebbről nem ismertetett feltételekhez kötötten - szabadlábon védekezhet majd.
Két további embert - a belga hatóságok által folytatott eljárással összefüggésben - Franciaországban fogtak el. A terrorelhárítók által csütörtök este a kelet-belgiumi Verviers-ben lebonyolított akció helyszínén Kalasnyikov típusú gépkarabélyokat, lőszert, robbanóanyagot és rendőri egyenruhát találtak.
Eric van der Sypt államügyészségi szóvivő szerint a Verviers-ben agyonlőtt két férfi, illetve megsebesült és elfogott társuk belga rendőrségi célpontok, illetve rendőrök ellen tervezett merényleteket. Az előzetes letartóztatásba helyezett három személy egyike a Verviers-i lövöldözés sérültje.
A csütörtök esti, összehangolt belgiumi razziasorozat Verviers mellett főként a fővárosra, azon belül az észak-afrikai bevándorlók által viszonylag sűrűbben lakott Molenbeek és Anderlecht kerületre összpontosult.
Egy férfit a Brüsszeltől délre fekvő Charleroiban vettek őrizetbe. Ő a gyanú szerint illegális ügyletet bonyolított le - vagy ilyen ügyletre készült - annak a terroristának a feleségével, aki Párizsban a múlt pénteken egy kóser élelmiszerboltban ejtett túszokat. A rendőrök a férfit agyonlőtték, de négy túsz is meghalt.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.