A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Kiengedték boszniai börtönéből kedden a Horvátországban háborús bűnökkel vádolt egykori tábornokot, Branimir Glavast. A Nezavisne Novine című bosznia-hercegovinai lap internetes beszámolója szerint a mostari börtön előtt újságírók várták a szabadon bocsátottat.
A horvát alkotmánybíróság egy fellebbezés alapján múlt héten semmisítette meg Glavas nyolcéves börtönbüntetését, és új eljárást rendelt el.
A volt tábornok Eszék védelmét irányította az 1991-1995-ös délszláv háború idején. A vádak szerint 1991-ben félkatonai alakulatot szervezett, valamint parancsot adott helyi szerb civilek elrablására, megkínzására és meggyilkolására.
A zágrábi megyei bíróság pénteken elfogatóparancsot adott ki Glavas ellen, mert vele szemben érvényben van még egy másik, nem jogerős ítélet, amelyben a zágrábi megyei bíróság tíz év börtönnel sújtotta.
A Nezavisne Novine szerint az elfogatóparancs értelmében Glavas letartóztatható, ha átlép Horvátországba. Ha nemzetközi elfogatóparancsot is kiadnak ellene, Bosznia-Hercegovinában is letartóztathatják, de a kiadatástól boszniai állampolgársága megvédi.
Glavas öt évet töltött le a nyolcból. 2009. szeptember végén vették őrizetbe a dél-boszniai Drinovciban, ahová azután szökött, hogy elítélték Horvátországban szerbek ellen elkövetett háborús bűnök miatt.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.