szerző:
MTI

Huszonöt évvel a diktatúra megszűnése után eltörölték Chilében a Pinochet-rezsim időszakából fennmaradt választási törvényt.

A képviselőház kedden Valparaísóban szavazta meg a választási rendszer reformját. "Ezzel felszámoljuk a diktatúra antidemokratikus maradványai egyikét, amely meghamisította a valóságot az országban" – fogalmazott Sergio Aguiló képviselő.

A konzervatív ellenzék az alkotmánybírósághoz fordul az új választási törvény miatt.

A korábbi rendszerben aránytalanul megrajzolt választókerületek a dél-amerikai ország konzervatív régióit részesítették előnyben. A reform részeként új választókerületi rendszert határoznak meg és növelik a képviselők számát. Az új választási törvény előírja továbbá, hogy a jelöltek legfeljebb 60 százaléka lehet férfi.

Michelle Bachelet elnök korábban bejelentette, hogy idén alkotmányreformot akar végrehajtani. A chilei alaptörvény szintén az 1973 és 1990 közötti diktatúra idejéből származik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!