szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kelet-ukrajnai Mariupol elleni, múlt hét végi rakétatámadás miatt újabb szankciók bevezetését helyezték kilátásba Oroszországgal szemben kedd délelőtt kiadott közös közleményükben az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői.

A tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács a közleményben emlékeztetett, hogy decemberben úgy döntöttek, "tartják az eddigi irányt", és szükség esetén készek "további lépésekre". 

"Tekintettel a romló helyzetre, arra kérjük a Külügyek Tanácsának következő ülését, hogy értékelje a helyzetet, és fontoljanak meg minden megfelelő lépést, beleértve további büntetőintézkedések alkalmazását a minszki megállapodások gyors és átfogó megvalósítása érdekében" – utasították külügyminisztereiket a tagállamok vezetői. 

Az uniós külügyminiszterek csütörtökön – már korábban összehívott – rendkívüli tanácskozást tartanak Brüsszelben az ukrajnai fejleményekről. 

A tagállamok vezetői a közleményben aggodalmuknak adnak hangot a romló biztonsági és humanitárius helyzet miatt Kelet-Ukrajnában, továbbá elítélik a Mariupol elleni "válogatás nélküli" – vagyis nem célzottan katonai célpontok ellen irányuló – rakétatámadást. 

"Bizonyítékok támasztják alá, hogy Oroszország továbbra is egyre több támogatást nyújt a szeparatistáknak, ami kiemeli Oroszország felelősségét. Felszólítjuk Oroszországot, hogy ítélje el a szakadárok tetteit, és hajtsa végre a minszki megállapodásokat" – áll az állam-, illetve kormányfők nyilatkozatában. 

Az Európai Tanács sajtószolgálata által kiadott közleményből az is kiderül, hogy következő, február 12-én tartandó informális brüsszeli csúcstalálkozójukon a tagállamok vezetői ismét foglalkoznak majd az ukrajnai konfliktus kérdésével.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!