Németország kiképzőket küld az Iszlám Állam ellen

A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) csütörtökön megszavazta a kormány előterjesztését arról, hogy Németország felfegyverzett katonai kiképzőket küldjön Észak-Irakba az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló kurdok támogatására, és jóváhagyta a török-szíriai határ védelmét szolgáló NATO-misszióhoz csatlakozott német egységek küldetésének meghosszabbítását.

  • MTI MTI
Németország kiképzőket küld az Iszlám Állam ellen

A Bundestag mandátuma alapján a hadsereg (Bundeswehr) legfeljebb 100 kiképzővel segítheti az IÁ ellen harcoló kurd erők fejlesztését. A felhatalmazás 2016 január végéig szól. 

A Törökország szíriai határvidékén 2013 elején telepített Patriot légvédelmi rakétaütegekre vonatkozó, megújított parlamenti felhatalmazás is 2016 január végéig szól. A Bundeswehr továbbra is legfeljebb 400 katonát mozgósíthat a NATO-művelet keretében, amelyben Németország mellett az Egyesült Államok és Hollandia is részt vesz. A küldetés célja annak megakadályozása, hogy a szíriai polgárháború átterjedjen a határon túlra. 

A Bundestag mindkét előterjesztést nagy többséggel szavazta meg, csak a Bundeswehr külföldi bevetését elutasító ellenzéki Baloldal képviselői szavaztak nemmel. Ugyanakkor a Zöldek frakciójában a többség tartózkodott az iraki misszióról szóló szavazásnál, alkotmányjogi gondokra hivatkozva. A küldetést azért vitatják, mert nem az ENSZ, nem a NATO és a nem is az EU közös védelmi politikája keretében szervezik, pedig az alaptörvény szerint csak ezekben az esetekben lehet német katonákat külföldön bevetni. A kormányoldalon arra hivatkozva érveltek az előterjesztés mellett, hogy a Bundestag jogi szolgálatának szakvéleménye szerint a küldetés nem alkotmányellenes. 

Németország kiképzők mellett fegyverekkel, járművekkel és más hadi felszereléssel is támogatja az IÁ ellen harcoló kurdokat, 70 millió euró értékben.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.