Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Párizsba szállították szombaton azt az öt iszlamistát, akit a hét elején, kedden Franciaország déli részén őrizetbe vettek, mert szíriai szélsőségesekhez fűződő kapcsolatokkal gyanúsítják őket - közölték igazságügyi források.
A 26-44 év körüli öt férfit azzal is gyanúsítják, hogy összeesküvést szőttek terrorcselekmények előkészítésére. Közülük két férfiről a rendőrség tudja, hogy a szíriai háborús övezetben váltak harcedzetté, ahol 2013-2014-ben néhány hónapot töltöttek. Három társukról, akiket Lunel városban fogtak el, azt tudni, hogy Szíriába készültek harcolni az iszlamisták oldalán, és feltehetően anyagi támogatást is küldtek a szélsőségeseknek. Továbbá egyikük összekötő szerepet játszott a Szíriába irányuló utakban, ahol egy vagy két testvére is meghalt.
Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter kijelentette, amennyiben bíróságon bizonyítást nyer az öt férfi bűnrészessége, akkor egy különösen veszélyes és szervezett hálózatot számolhatnak fel.
A januári terrorcselekményeket követően Manuel Valls kormányfő kijelentette, a francia terrorelhárító szolgálatoknak mintegy háromezer olyan embert kell megfigyelniük, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a dzsihádisták köreihez tartoznak.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.