„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az Amnesty International (AI) megállapítása szerint a Jordániába, Libanonba és Törökországba menekült négymillió szíriai közül százezreknek van szüksége arra, hogy más országok befogadják, ugyanis jelenlegi helyzetükben nincsenek biztonságban.
Legalább 380 ezer szíriai menekültnek volna arra szüksége, hogy gazdag országok befogadják - állította az Amnesty International (AI) szerdán.
A londoni székhelyű jogvédő szervezet szerdai jelentésében élesen bírálta a nemzetközi közösségnek a szíriai menekültek helyzetének rendezéséhez való hozzáállását. A szervezet megállapítása szerint a Jordániába, Libanonba és Törökországba menekült négymillió szíriai közül százezreknek van szüksége arra, hogy más országok befogadják, ugyanis jelenlegi helyzetükben nincsenek biztonságban.
Sok közöttük a gyám nélküli gyermek és a jobb orvosi ellátásra szoruló ember, illetve azok, akiknek esetében magas a kockázata, hogy támadások érik őket, így például a homoszexuálisok, vagy azok, akik nemi erőszak vagy kínzás áldozatai volt.
A jelentésből kiderül, hogy 80 ezer embernek már felajánlották a letelepedést más országokban, miközben a maradék 300 ezer továbbra is jogi bizonytalanságban van.
A szervezetnek nincsenek pontos információi arról, hogy mely országok fogadják be a menekülteket, de annyit lehet tudni, hogy Németország és Kanada az élenjáró, míg az Egyesült Királyság kilencszáz menekült befogadását ajánlotta fel.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.