Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Európai Bizottság elnöke szívélyes fogadtatásban részesítette a Brüsszelbe látogató görög miniszterelnököt. Jean-Claude Juncker az ilyenkor szokásos fotózkodáskor megpuszilta a nemrég kinevezett Alekszisz Cipraszt, majd kézen fogva sétált ki vele a teremből. Orbán Viktor két hete nem kapott ugyan puszit a fotósok előtt Junckertől, de a magyar kormányfő kezéhez látványosan ragaszkodott.
Az Európai Bizottság luxemburgi származású elnöke nem tűnik érintésfóbiásnak.
Két hete Orbán Viktornak a közös fotózáson barátilag megveregette a vállát, majd szó szerint hosszassá tette az ilyenkor szokásos kézfogást: a magyar miniszterelnököt a kezénél fogva húzta ki a teremből.
Az erről készült felvétel rövid idő alatt bejárta az internetet, és egyebek mellett a legviccesebb animgifeket gyűjtő mikroblogon kötött ki, sőt még Jimmy Kimmel showjában is téma volt a túl hosszúra nyúlt kézfogás.
A görög miniszterelnök már szerencsésebb volt, bár ez nézőpont kérdése: Alekszisz Ciprasz kétoldali puszit kapott szerdán Junckertől, és őt már nem kellett húzni, ment magától is az Európai Bizottság elnökével. Ehhez csupán arra volt szükség, hogy Juncker kézenfogja Cipraszt. A politikusok a teremből kifelé menet még lazán lóbálták is a kezüket, mintha csak sétálni indulnának.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.