Megbosszulta pilótája kivégzését Jordánia

Jordánia szerda hajnalban kivégezte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két, bebörtönzött tagját – közölte egy kormányszóvivő, alig néhány órával azután, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet videofelvételt tett közzé egy foglyul ejtett jordániai vadászpilóta meggyilkolásáról.

  • MTI MTI
Megbosszulta pilótája kivégzését Jordánia

Jordánia kedden megerősítette a pilóta halálhírét, és súlyos "bosszút" ígért az elkövetőknek.

Mohamed al-Momani kormányszóvivő azt mondta, hogy hajnalban felakasztották Szajjida ar-Risávit és Zijád al-Karbulit.

Az elmúlt héten Jordánia felajánlotta, hogy a pilóta, Maáz al-Kasszaszbe szabadon bocsátásáért cserében elengedi Risávit, azt az iraki terrorista nőt, akit a 2005-ös ammani merénylet miatt ítéltek el.

A kormány azonban leállította a fogolycseréről folyó tárgyalásokat, miután nem kapott bizonyítékot arról, hogy pilótája még életben van.

A szerda hajnalban kivégzett másik al-Kaida-terroristát, Karbulit 2008-ban ítélték halálra az ammáni hatóságok, amiért támadásokat szervezett jordániai állampolgárok ellen Irakban.

A 26 éves Maáz al-Kasszaszbe pilótát tavaly december 24-én fogták el a terroristák Szíriában, miután F-16-os vadászgépe lezuhant. A pilóta Szíriában az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció tagjaként hajtott végre csapásokat az Iszlám Állam ellen.

A jordániai állami tévé keddi jelentése szerint még január 3-án meggyilkolták őt a szélsőségesek, az erről szóló videó szerint elevenen elégették.

Megölésével a dzsihadisták feltehetően azt akarták elérni, hogy az Egyesült Államok szoros szövetségesének számító jordániai kormány lépjen ki az Iszlám Állam ellen légicsapásokat végrehajtó koalícióból.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.