szerző:
MTI

Bulgáriában az előző kormány belügyminisztériuma nagyjából háromezer ellenzékit figyeltetett meg tavaly, és hétfőn Bojko Boriszov miniszterelnök úgy vélte, hogy az ügy "sokkal nyugtalanítóbb" annál, mint amit eddig feltételeztek.

A bolgár kormányfő egyeztetett Szotir Zazarov államügyésszel, és után nyilatkozott újságíróknak, részleteket azonban nem árult el az ügyről.

Bolgár médiaértesülések szerint olyan személyek voltak a lehallgatási műveletek célpontjai, akik a Plamen Oresarszki volt miniszterelnök kormánya ellen tiltakoztak.

Az eddig nyilvánosságra került információk alapján Veszelin Vucskov belügyminiszter tudta meg, hogy elődei vétettek a lehallgatási törvény ellen, és tavaly egy titkos, "Férgek" fedőnevű akciót hajtottak végre a kormány bírálóinak megfigyelésére.

A bolgár törvényhozás előtt Atanasz Atanaszov, a parlament biztonsági bizottságának vezetője fedte fel az ügyet. Azt mondta, hogy a belügyminisztérium, a bolgár belbiztonsági ügynökség és a technikai műveletek állami ügynökségének közös lehallgatási akciója 300 napig tartott.

A Dnevik című bolgár hírportál szerint Zazarov hétfőn újságírók előtt beismerte, hogy tényleg volt hasonló művelet, és az államügyészség megkezdte az esetek kivizsgálását.

A korábbi évek kormányellenes tüntetéseinek két vezetője, Asszen Genov bolgár blogger, valamint Alekszandr Sztojanov hétfőn a News7 című bolgár tévécsatornának azt mondta: mindketten biztosak abban, hogy lehallgatták őket, ezt azonban nem tudnák bebizonyítani. Azzal vádolták a belügyminisztériumot, hogy az akkoriban hatalmon lévő szocialisták parancsára cselekedtek.

Szvetoszlav Lazarov, a belügyi tárca egyik magas rangú tisztségviselője eközben tagadta, hogy tudott volna hasonló megfigyelési akcióról.



Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!