Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Moldovában elvesztette a bizalmi szavazást csütörtökön a parlamentben az Európa-barát kisebbségi kormány, így folytatódik a kormányválság.
A 101 tagú törvényhozásban 42 szavazatot kapott a liberális demokrata és demokrata párti képviselőktől, azaz kilenccel kevesebbet, mint ami a többséghez kell. A kormány nem tudott támogatókat szerezni a kommunisták és a szocialisták soraiból, sem pedig a liberálisoktól, akik korábban a koalíció tagjai voltak.
Az utóbbiak akkor léptek volna be ismét a kormányba, ha biztosítékot kapnak, hogy a korrupciós ügyek nyomozását kezében tartó főügyész posztjára külföldi állampolgárt neveznek ki.
Az alkotmány értelmében 45 napon belül egy új kormánynak ismét bizalmat kell kérnie a parlamenttől. Ha azt is leszavazzák, ki kell írni a választásokat. Legutóbb 2014. november 30-én volt parlamenti választás Moldovában.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.