A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Az Európai Unió után Kanada is újabb büntetőintézkedéseket fogadott el Oroszországgal szemben az ukrán válsággal kapcsolatban. Ezek elsősorban az állami tulajdonban lévő fegyvervállalatot vezető Szergej Csemezovot és a szintén állami tulajdonban lévő Rosznyeft energiavállalatot sújtják.
A Kanadában kedden ismertetett listával összesen 37 orosz és ukrán személy ellen léptetnek életbe gazdasági büntetőintézkedéseket valamint utazási tilalmat. A szankciók emellett 17 orosz és ukrán vállalatot érintenek.
Az orosz törvényhozás, a hadsereg egyes tagjai, a legnagyobb orosz motoros klub, az Éjjeli Farkasok elnöke, valamint donyecki és luhanszki szakadár csoportok tagjai szintén felkerültek a listára.
A kanadai kormányfő azt mondta: a szankciókat az oroszbarát szakadárok által elkövetett, egyre súlyosbodó harci cselekmények tették indokolttá. Stephen Harper hozzátette, hogy kormánya figyeli az orosz és az ukrán államfő között múlt héten létrejött tűzszüneti megállapodást, és készen állnak újabb intézkedéseket hozni Moszkvával és az oroszbarát felkelőkkel szemben, ha nem tartják be a megállapodást.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.