Amerikai küldöttséget fogadott a kubai alelnök

Miguel Diaz-Canel alelnökkel is találkozott az amerikai törvényhozás kilencfős küldöttsége Kubában.

  • MTI MTI
Amerikai küldöttséget fogadott a kubai alelnök

A képviselőház kisebbségi vezetője, Nancy Pelosi és további nyolc demokrata politikus kétnapos látogatása végén, csütörtökön találkozott a kubai alelnökkel.

Kubai tájékoztatás szerint a politikusok a kubai gazdasági reformokról, a kétoldalú kapcsolatokról és a Kubával szembei amerikai embargó feloldásának lehetőségeiről tárgyaltak.

A magas szintű egyeztetés két hónappal azután volt, hogy az amerikai és a kubai elnök bejelentette: normalizálni akarják a két ország viszonyát.

Az 54 éves Miguel Diaz-Canel általában keveset szerepel, de a nyilvánosság előtt már többször beszélt arról, hogy Kubában dinamikusabb és kritikusabb sajtóra, nyitottabb internetre van szükség.

Az amerikai küldöttség Jaime Ortega bíborossal, a kubai katolikus egyház vezetőjével és a havannai törvényhozás tagjaival, valamint annak alelnökével is találkozott csütörtökön.

"Egyetértettünk abban, hogy folytatni kell a két törvényhozás közötti párbeszédet" – mondta Nancy Pelosi havannai sajtótájékoztatóján. A politikus arról is beszélt, hogy mindkét ország a nagykövetségek újbóli megnyitását tekinti prioritásának.

A demokrata politikus közölte, hogy az emberi jogok kubai helyzetéről is egyeztettek tárgyalásaikon. Pelosi úgy vélte, hogy az emberi jogok helyzetének javulását a diplomáciai kapcsolatok rendezésével lehet a legjobban elősegíteni.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.