Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A szíriai emberi jogsértéseket vizsgáló ENSZ-bizottság készen áll nyilvánosságra hozni a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek névsorát - jelentette be a szervezet pénteken.
Diplomáciai források szerint a testület az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának március 17-i ülésén tárhatja a nyilvánosság elé a több száz nevet tartalmazó listát, de az is elképzelhető, hogy mindössze néhány nevet fognak közölni.
A pénteken kiadott jelentés készítői rámutattak, hogy az utóbbi időben rohamosan nőtt a háborús és emberiesség elleni bűncselekmények száma Szíriában.
A brazil Paulo Sergio Pinheiro vezette bizottság szerint a lista közzétételére a civil lakosság védelmében van szükség.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.