Dzsibril Basir és Valon Avdyli ellen terrorszervezetben való részvétel, Visar Avdyli ellen pedig terrorszervezetnek nyújtott támogatás miatt emeltek vádat.
Ha bűnösnek találják őket, akár hat év börtönt is kaphatnak.
A szomszédos Dániában, ahol tíz nappal ezelőtt egy palesztin származású férfi Koppenhágában két embert megölt, integrációs programokkal próbálnak segíteni a visszatérő szélsőségeseken, hogy be tudjanak illeszkedni a társadalomba.
Dániában az Iszlám állam szolgálatában harcolni bűncselekménynek minősül, a mostani jogi keretek között azonban nehéz bebizonyítani, hogy valaki külföldön megszegte volna a törvényt.
Svédországban egyelőre nem emeltek vádat a közel-keleti térségből hazatérő állampolgárok ellen, de az eljárás megkönnyítése érdekében a parlament fontolóra vette az esetleges törvénymódosítások lehetőségét.
A norvég, svéd, dán és finn hatóságok együttesen három-négyszáz főre becsülik azok számát, akik a skandináv országokból Irakba és Szíriába távoztak, hogy terrorista kiképzésben részesüljenek.