Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Egy albínó nő meggyilkolása miatt halálra ítélt négy embert, köztük az áldozat férjét egy tanzániai bíróság - derült ki pénteken igazságügyi körökből.
A 32 éves nővel 2008-ban brutális módon végeztek, a tettesek a nő mindkét lábát és karját is levágták. Az ország északi részén fekvő Mwanza bírósága csütörtökön szabta ki a halálos ítéleteket.
A fekete mágia hívei a pigmenthiányos afrikaiak különböző testrészeinek és szerveinek varázserőt tulajdonítanak, és a kormány tiltása ellenére felhasználják azokat szertartásaikhoz.
Az albínókat Tanzániában és Afrika több más részén szerencsehozónak tartják. Az ENSZ adatai szerint testrészeiket darabonként átszámítva 500 euróért, azaz mintegy 150 ezer forintért árulják, egy egész holttestért pedig akár 65 ezer eurónak, közel 20 millió forintnak megfelelő összeget is elkérhetnek.
A kelet-afrikai országban 33 ezer körül van az albínók száma, és közülük 2000 óta legalább 75-en estek gyilkosság áldozatául. Az ENSZ szakértői attól tartanak, hogy az októberi elnökválasztás közeledtével megszaporodnak majd az albínók elleni támadások, mivel a jelöltek szokása, hogy a győzelem érdekében varázslóhoz fordulnak.
Tanzánia kormánya az év elején a pigmenthiányos polgárok védelmében elvileg betiltotta a kuruzslók, vajákosok és varázslók működését. A Tanzániai Albínók Szövetségének (TAS) vezetője pénteken az albínók megöléséért halálra ítélt 17 rab haladéktalan kivégzésére szólított fel. Tanzániában már két évtizede nem hajtottak végre halálbüntetést.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.