Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Februárban és márciusban is kórházban járt Andreas Lubitz másodpilóta, aki a gyanú szerint kedden szándékosan repült a hegynek a Germanwings 150 embert szállító gépével.
Februárban és legutoljára március 10-én is betegként járt a Düsseldorfi Egyetemi Klinikán Andreas Lubitz, a kedden lezuhant Germanwings-járat másodpilótája "diagnosztikai vizsgálatok" miatt – közölte a kórház.
A részletekről az orvosi titoktartás miatt nem számoltak be, de hozzátették, a kórlapokat, illetve orvosi dokumentumokat átadták a düsseldorfi ügyészségnek.
Cáfolták viszont azokat a jelentéseket, amelyek szerint Andreas Lubitzot korábban a klinikán kezelték depresszió miatt.
Pénteken a német Bild arról írt, hogy Lubitz hat évvel ezelőtt súlyos depresszióban szenvedett és azóta rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt.
Carsten Spohr, a Lufthansa elnöke csütörtökön azt mondta, hogy Lubitz 2008-ban megszakította egy rövid időre a pilótaképzését, ehhez a kijelentéshez ugyanakkor nem fűzött magyarázatot. A Bild szerint a másodpilóta, amikor megszakadt a képzése, depresszióban és szorongásban szenvedett.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.