Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már otthon van az a két cseh diáklány, akiket két éve raboltak el Pakisztánban fegyveresek. "Örömmel erősíthetem meg, hogy Hana Humpalova és Antonie Chrastecka ma reggel megérkezett a Cseh Köztársaságba" – jelentette be Bohuslav Sobotka cseh kormányfő szombaton.
Az akkor 24 éves két cseh lány 2013 márciusában Iránból Indiába tartott, amikor nyolc-tíz ismeretlen fegyveres elrabolta őket a nyugat-pakisztáni Beludzsisztán tartományban. A pszichológia szakos egyetemisták kisbusszal utaztak egy helyi rendőr kíséretében, akit szintén túszul ejtettek. Az emberrablást egyetlen szervezet sem vállalta magára.
Humpalova elmondta, hogy kezdetben rendkívül nehéz volt, mivel először találkoztak fegyveresekkel, először hallottak robbanásokat és lövéseket, de idővel hozzászoktak a körülményekhez. A diáklányok máig nem tudják, pontosan miért rabolták el őket.
A tájékoztatás szerint egy török humanitárius szervezet segédkezett a túszok elengedéséről szóló tárgyalásokon. A lányok hozzátartozói két hónappal ezelőtt vették fel a kapcsolatot a szervezettel, miután minden egyéb lehetőséget kimerítettek.
A foglyok szabadon bocsátásáról a török média is beszámolt, a felvételeken a fiatal nők fáradtnak tűntek, de nem látszott rajtuk sebesülések nyoma.
IHH rescues two kidnapped Czech women http://t.co/W3LW9Fo4dH pic.twitter.com/NS7V1VI5r1
— Turkish Sight (@TurkishSight) 2015. március 28.
2013 júniusában egy videofelvétel jelent meg az interneten, amelyen a két cseh nő arra kéri az amerikai hatóságokat, hogy engedjenek szabadon egy Amerikában bebörtönzött pakisztáni orvosnőt, akit az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal való együttműködés miatt ítéltek el.
Néhány hónappal később egy újabb felvétel is napvilágot látott, amelyen a túszok arra kérik a cseh kormányt, hogy érje el mihamarabbi szabadon engedésüket.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.