„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Tömegek ünnepelték Teherán utcáin péntekre virradóra, hogy előző nap megállapodás született Irán és a nagyhatalmak között az iszlám köztársaság régóta vitatott atomprogramjáról.
A spontán ünneplésben tízezrek, főként fiatalok vettek részt. A város autók dudálásától volt hangos, hangszórókból Pharrell Williams amerikai zenész slágere, a Happy szólt, az emberek Haszan Róháni elnököt és Mohamed Dzsavad Zarif külügyminisztert éltették, és a szigorú erkölcsrendészetre fittyet hányva az utcán táncoltak – nők és férfiak egyaránt.
Teherán, valamint a hatok – az ENSZ Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország – egyhetes intenzív tárgyalások után jutott keretmegállapodásra Irán atomprogramjának korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről.
Az egyezményt a tervek szerint június 30-ig végleges formába öntik. Ha minden illetékes szinten elfogadják, fokozatosan megszüntetik az Irán ellen hozott nemzetközi szankciókat, amelyek rendkívül erősen sújtják az ország gazdaságát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.