Vasárnap huszonhatan érkeztek Kartúmba, őket a helyszínen a kairói magyar nagykövetség első beosztottja, a helyi tiszteletbeli konzul és az ottani magyar kereskedőház munkatársai fogadták – közölte Szijjártó Péter.
A külügyminiszter szerint a vasárnapi információik alapján még hatan voltak Jemenben, akik magyarok vagy magyar családok tagjai. Azonban ahogy romlik a helyzet, egyre többen jelentkeznek olyanok, akik eddig ezt nem tették meg, így jelenleg úgy tűnik, tizennégy emberről tudnak, akik magyarok, illetve magyar családok tagjai – közölte.