Európában sok szélsőjobboldali – vagy onnan induló – párt járt be hasonló utat, mint amit a Jobbik próbál, látszólag anélkül, hogy közös világnézeti platformon lennének. Az egyik modellként emlegetett párt, a francia Nemzeti Front (FN) például épp a Jobbikot és a görög Arany Hajnalt nevezte meg mint „szélsőséges” és „rasszista” pártokat, akikkel nem hajlandó egy EP-frakcióba ülni.

Az FN is kis protesztpárként indult. Jean-Marie Le Pen egyfelől olyan szabadpiaci kapitalizmust hirdetett, hogy attól még Adam Smith-nek is ketté állt volna a füle, miközben kemény bevándorlásellenes retorikával élt, kitelepítéseket követelve. A francia nyilvánosság sokáig bojkottálta a pártot: amikor Francois Mitterand parancsára 1984-ben megszűnt a bojkott, átmenetileg megugrott a népszerűség, de a túl nagy harsányság visszaütött. 1986-ban Le Pen már az általános elitellenességet lovagolta meg, a jobb- és balközép pártokat a négyek bandájának aposztrofálva. A 80-as évek végén Le Pen simán megengedett magának antiszemita megjegyzéseket a párt lapjában, és a Salman Rushdie ellen kimondott fatva kapcsán kialakuló iszlámellenes hangulatra is rájátszott.

A párt 1999-ben lezajlott széthullásában is szerepet kapott a konszolidáció: miután 1997-ben története legjobb eredményét sikerült elérnie az első fordulóban, a párton belül felmerült, hogy kialakítsanak-e a jobbközéppel valamiféle kooperációt – ez utóbbit Le Pen riválisa, Bruno Mégret képviselte. Amikor Le Pen feleségét, Janyt jelölte a párt élére, Mégret elhagyta a pártot, és egy új formációt alapított a Nemzeti Front témainak (emigráció, „nemzeti gondolat”) újrapozicionálási igényével. Le Pen viszonylag egyszerűen járt el velük szemben: szélsőségesnek és rasszistának bélyegezte őket.

Marine Le Pen

AFP / Kenzo Tribouillard

2008-ban aztán Le Pen bejelentette, hogy két évvel később visszavonul, és átadja a hatalmat lányának, Marine Le Pennek, aki hatalomra kerülésétől kezdve rögtön belekezdett a párt idegengyűlölő karakterének leépítésébe. 2012-ben 17,9%-os eredménnyel lett harmadik az elnökválasztáson, ami hosszú évek után újra gyűjtőpártként definiálta az FN-t. 2014-ben 12 városban lett polgármester a jelöltjük, köztük a multikulturalitásáról híres Marseille egyik kerületében is. A tavalyi EP-választáson aztán már 24,86%-ot szerzett a párt.

Átprogramozás

Marine Le Pen alatt sokat finomodott a párt ideológiája:

- a párt a korábbi, erős (főleg a muzulmánokra vonatkozó) bevándorlásellenességéből visszavett, s ma már a szekuláris Francia Köztársaság védelmét emeli ki, amelynek ellenében a francia muzulmánok ráerőltetnék az állam vallásos jellegét az országra.

- a gazdaságpolitikában is a protekcionizmus és a gondoskodó állam eszméje vette át az uralmat: a párt ma már azt hirdeti, hogy az oktatás és az egészségügy mellett a szállítás-közlekedés és a bankszektor, sőt az energetikai is állami kézben kellene legyen. A kezdeti EU-szimpátia után az FN az EU ellenségévé vált: Marine Le Pen visszahozná a frankot, kilépne az EU-ból, megváltoztatta a párt Izrael-politikáját, amelynek lényege, hogy az ország jogosan védi meg magát a terrorizmussal szemben. A Nemzeti Front a Jobbikhoz hasonlóan oroszbarát, az ukrán krízis kapcsán is a mielőbbi megegyezést sürgette – 2014 novemberében aztán kisült, hogy 9 millió eurós kölcsöne ketyeg egy orosz tulajdonú banknál.

- Az emlékezetpolitikában is erős a változás: Jean-Marie Le Pen szerint Franciaország német megszállása nem volt „különösebben embertelen”, a gázkamrák pedig második világháború részletkérdését képezik csupán – bár ez még egy 1987-es kijelentése volt, nem átallotta nemrég megismételni. Ezt Marine élesen elutasította és politikai öngyilkosságnak aposztrofálta. Szemmel láthatóan nem ízlik neki, hogy a párt tisztségviselői korábban többször relativizálták a holokauszt jelentőségét és túlbecsültnek vélték az áldozatok számát.

A márkaátpozicionálás, úgy tűnik, bevált: Marine Le Pen a lehetséges elnökjelöltek közül tavaly szeptemberben a párt történetében először a legnépszerűbb volt. Ha a Jobbik és Arany Hajnal nem is volt elég jó a FN-nak, az osztrák Szabadságpárttal aktív együttműködést folytat.

Szétesett a kormányzástól

Az osztrák Szabadságpárt (FPÖ) – a Nemzeti Fronttól vagy a Jobbiktól eltérően – már átesett a tűzkeresztségen: még Jörg Haider vezetése alatt 1999-ben 27%-ot szerzett a választásokon, a néppárti Wolfgang Schüssel pedig annak ellenére bevette a koalícióba, hogy számos figyelmeztetést kapott – az akkori EU 14 országa diplomáciai karanténba is helyezte az országot, jóllehet maga a megosztó pártelnök nem került be a kormányba.

Heinz-Christian Strache plakátja

AFP / Alexander Klein

Az EU-bojkott ugyan néhány hónap után megszűnt, de a párt középtávon megsínylette, hogy maga is az establishment része lett. Megbomlott a belső integritása, visszaesett a népszerűsége, s a párton belüli feszültségek miatt az FPÖ-miniszterek le is mondtak 2002-ben, ami miatt új választást kellett kiírni. A folyamatos belső válságon (két hónap alatt öt vezető állt az FPÖ élén) képtelen volt úrrá lenni a párt, ezért a 2002-es választáson csak 10,2%-ot szereztek, a szavazók átpártoltak az ÖVP-hez. Haider 2005-ben új pártot alapított, amiért kizárták az FPÖ-ből. (2008-ban halt meg autóbalesetben.) A válság elhúzódó volt, Heinz-Christian Strachénak 2013-ra sikerült visszahoznia az FPÖ-t 20%-ra.

Állam az állam helyén

A Jobbik viszonylagos sikereinek hátterében erős mozgalmi kötődését és lelkes aktivistahálózatát szokták kiemelni. Aktivistáikat nemcsak kampányban, szavazótoborzáskor vetik be, hanem vidéken komoly szociális tevékenységet is folytatnak. Sok embernek ezzel hozzák kézzelfogható közelségbe az emberarcú Jobbikot, amely ott segít, ahol az állam már nem tud. Épp a diszfunkcionális és elégtelenül működő állam volt a görög Arany Hajnal (AH) párt felemelkedésének egyik kulcsa, amely tulajdonképpen a mai napig tart, jóllehet az egykor 13-15%-os népszerűsége az idei választásokon 6,3%-ot ért el, mivel a társadalom inkább a Szirizának szavazott bizalmat.

Az Arany Hajnal felemelkedését általában a görög gazdasági krízishelyzethez kötik, holott az már korábban megindult. A 2004-es athéni olimpia után a fővárosban megnövekedett bűnözés és egyre nagyobb bevándorlási hullám hozta helyzetbe a pártot több kerületben is. A társadalom egyre nagyobb szelete érezte azt, hogy az Arany Hajnal ott hatékony, ahova a görög állam már nem ér el. A párt demonstratív, tiltakozó vonulásokat rendezett, ételt osztott a rászorulóknak, védelmi szolgáltatásokat ajánlott fel, illetve polgárőrségszerű járőröző alakulatokat hozott létre – melyeknek a bevándorlók elleni erőszakos fellépés is része volt. De önjelölt hatóságként megjelentek piacokon, hogy árusokat ellenőrizzenek, és vállalták illegálisan elfoglalt lakások kiürítését is.

Arany Hajnal tüntetésen

AFP / Louisa Gouliamaki

A korrupt, pazarló, ellenszenves állam és a népszerűtlen politikai elit alternatívájaként tűntek fel. A párt nyíltan antiszemita hangvétele is sok esetben nyitott fülekre lelt – az országok szélsőjobboldali attitűdét mérő DEREX-index szerint (amely az előítéletességet és a politikai elittel való elégedettséget is méri) 2008 és 2011 között majdnem megkétszereződött a szélsőjobboldali gondolkodásúak száma, s ma Görögország egyharmada ilyen. A görög establishment sokáig nem tudott hatékonyan fellépni a párt ellen, majd 2013-ban, amikor az antifasiszta Pavlosz Físszasz rappert a nyílt utcán halálra késelte vélhetően egy Arany Hajnal-tag – az egész vezérkart letartóztatták, s bűnszövetkezetben való részvételért állnak bíróság elé április 20-án. A párt a rendőrségi nyomozást kezdettől fogva politikailag motiváltnak bélyegezte, amivel a már csökkenő népszerűségét sikerült visszatornáznia.

„Kifogni a szelet” – működik?

Tanulságos azt is megvizsgálni, hogy a nagy, jobbközép néppárt, az Új Demokrácia Görögországban hogyan próbálta meg kifogni a szelet az AH vitorlájából. Magyarországon is ismerős módon az Új Demokrácia megpróbálta átvenni a szélsőséges párt szólamait a bevándorlásról és bűnözésről, a miniszterelnök-jelölt Szamarasz például zsarnokoknak bélyegezte a bevándorlókat a 2012-es választási kampányban, az athéni polgármesterjelölt pedig idegengyűlölő javaslatokkal állt elő. De a párt húzása rosszul sült el, az athéni polgármester-választáson az Új Demokrácia épp, hogy meg tudta verni az Arany Hajnal jelöltjét.

„A politkusoknak nem kellene semmiféle ideológiai koncessziót létrehozniuk, hogy szavazókat hódítsanak el a neonáciktól. Az EP-választások tisztán bizonyították, hogy ez a taktika nem működik" – nyilatkozta Vasszilisz Laritszisz baloldali politikus és menekültügyi aktivista. "A görög iskoláknak sem kellene elefántcsonttoronyba zárni a diákokat, inkább be kellene mutatniuk a multikulturalizmust. A görög identitás kérdését nem ókori és bizánci panelekkel kellene letudni, hanem figyelembe kellene venni az ország történelmi sokszínűségét. Jelenleg egy intellektuális fasizmus tanúi lehetünk" – tette hozzá.