Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tizenöt embert végeztek ki kedden Pakisztánban, a legtöbbet egyetlen nap alatt azóta, hogy tavaly decemberben feloldották a halálbüntetés végrehajtásának nem hivatalos moratóriumát. Az elítélteket felakasztották.
A moratórium 2008 óta volt érvényben, azután, hogy a katonai hatalmat demokratikus kormányzat váltotta fel. Navaz Sarif miniszterelnök tavaly decemberben felújította a kivégzések gyakorlatát, hogy szigorúbban lehessen büntetni az iszlamista terroristákat. Sarif egy nappal azután döntött így, hogy pakisztáni tálibok megtámadtak egy iskolát. 153 halálos áldozatuk többsége gyermek volt.
A moratórium feloldását követően kezdetben csak terrorista gyilkosokon hajtották végre a legsúlyosabb büntetést, de idővel kiterjesztették más súlyos bűncselekmények elkövetőire is. December óta a keddi 15 emberrel együtt immár 95 halálra ítéltek végeztek ki Pakisztánban. A meghozott, de eddig végre nem hajtott halálos ítéletek száma több mint 8 ezer.
Emberi jogi csoportok szerint sok ítélet megalapozatlan Pakisztánban, a vallomásokat gyakran kínzással csikarják ki a vádlottakból.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.