Kiemelik a komphajót, amelyen több száz ember veszett oda

Nemsokára kiemelik a tengerből a Sewol komphajót, amely tavaly áprilisban süllyedt el 476 emberrel a fedélzetén – jelentették be szerdán a dél-koreai hatóságok, válaszul arra, hogy az áldozatok családtagjai a katasztrófa alaposabb kivizsgálását követelik. A komphajó Incshon városából tartott Csedzsu szigetére 2014. április 16-án, amikor felborult és elsüllyedt. 44 méter mélyen fekszik a tengerben.

  • MTI MTI
Kiemelik a komphajót, amelyen több száz ember veszett oda

A hajón főleg középiskolások voltak. 304 ember halt meg, köztük 250-en ugyannak a középiskolának a diákjai voltak. Kilenc ember holttestét azóta sem találják. Ez volt Dél-Korea történetének egyik legsúlyosabb tengeri balesete.

A szerencsétlenség vizsgálata feltárta, hogy a kompnak a megengedettnél jóval nehezebb rakománya, a hajó illegális átalakítása és a kormányos szakértelmének hiánya együttesen vezetett a tragédiához. Emellett kiderült: a diákok közül sokan a komphajó süllyedésekor is betartották a hajó személyzetének utasításait, hogy maradjanak a helyükön, miközben a személyzet tagjai elhagyták a kompot.

A nemrég létrehozott közbiztonsági minisztérium vezetője közölte, hogy a 6800 tonnás komphajó kimentése szeptemberben kezdődhet meg, és körülbelül 139 millió dollárba (38,5 milliárd forint) kerül. A művelet 18 hónapig is tarthat, a költségek az időjárási körülményektől és a technikai nehézségektől függően tovább emelkedhetnek.

Az áldozatok családtagjainak egyik legfőbb követelése a Sewol kiemelése. Közülük néhányan csalódottságuknak adtak hangot, amiért a kormány késlekedett a munkálatok bejelentésével, és az csupán szeptemberben kezdődhet el.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.