„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A korrupcióval gyanúsított Markó Attila ellen nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség. A volt képviselő korábbi nyilatkozataiban ártatlannak mondta magát, ügyét a restitúciós folyamat megakasztását szolgáló támadásnak minősítette, és szeretné, ha Budapest nem adná ki.
Nemzetközi körözést adott ki a román rendőrség Markó Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korrupcióval gyanúsított, Magyarországon tartózkodó volt parlamenti képviselője ellen, akinek az előzetes letartóztatását múlt héten rendelte el a román legfelső bíróság - közölte hétfőn az Evenimentul Zilei című lap internetes oldalán.
Markó Attila neve és fényképe az Interpol (a bűnügyi rendőrség nemzetközi szervezete) körözési listáján szerepel, a Románia által külföldön is keresett másik 160 gyanúsított neve között. A volt RMDSZ-képviselő a román rendőrség honlapjának csaknem ötven nevet tartalmazó körözési listáján is megtalálható.
Markó Attila korábbi nyilatkozataiban ártatlannak mondta magát, ügyét a restitúciós folyamat megakasztását szolgáló támadásnak minősítette, és kifejezte reményét, hogy Budapest nem adja ki.
A volt képviselő a Mandinernek adott interjút, amiben többek között arról beszélt, hogy a nagy korrupcióellenes harcot kihasználva a román állam egy füst alatt a magyar politikai elitet is le akarja fejezni, az ingatlanok újraállamosításával pedig visszafordíthatják az erdélyi magyar – egyházi és civil – „terjeszkedést”. A feleségével december óta Budapesten bujkáló Markóval a lap közvetítőn keresztül tudott beszélgetni.
Szerinte nem valódi bujkálásról van szó, hanem ahhoz, hogy ne némítsák el és az igazat kimondva védekezhessen, meg kell, hogy legyen a kellő szabadsága, ami Romániában nincs meg.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.