Köztársaságiaknak fogják ezentúl hívni a francia UMP-t, bár erre még a párttagoknak is rá kell bólintaniuk. A pártot vezető volt francia elnök, Nicolas Sarkozy azt fejtegette korábban, hogy számára véget ért a rövidítések időszaka, és ideje fellépni a köztársaság értékeiért. Egy pártközeli ember, Bernard Accoyer szerint viszont a brandváltás az UMP nevét az utóbbi két-három évben besározó ügyek miatt vált szükségessé. A francia szocialistáknak mindenesetre nem tetszik az új név, szerintük a köztársaság eszméjét nem lehet kisajátítani.
Sarkozy pártja megváltoztatja megkopott nevét
Névváltoztatásról döntött kedden a legfőbb francia jobboldali párt vezetése, ennek értelmében a Nicolas Sarkozy volt elnök által vezetett Népi Mozgalom Uniója (UMP) a Köztársaságiak nevet fogja felvenni.
„Nem érzek magamban elég erőt” – Polgár Judit nem vállalja a köztársasági elnökséget
Magyar Péter sajnálja, ha a lelkesedése okozta kommunikációs hibák hozzájárultak Polgár Judit döntéséhez
Tanács Zoltán, Bódis Kriszta, Rétvári Bence és Bóka János is kommentálták már Polgár Judit döntését
Magyar Péter rapid játszmát játszott – Polgár Juditról és Szijjártó BYD-hez igazolásáról kérdeztünk a Parlament folyosóján
Török Gábor Polgár Judit döntéséről: ez bizony az új kormány első kudarca
Pócs János most nem telefonnal videózott, hanem okosszemüvegben ült be a Parlamentbe (fotók)
Húsz évvel a feloszlása után is zseniális az együttes, amely nem hajlandó Magyarországra jönni
Hadházy Ákos platós autón szállított zebratetemek fotóját is elküldte a rendőrségnek az állatkínzás miatt tett feljelentéséhez
Polgár Judit tényleg a saját lábán áll: százmilliókat termel a brandje
Eddigi legnagyobb bankfelvásárlásáról állapodott meg az OTP
Újabb igazolásokat jelentett be az MTVA: Magyari Péter és Bogár Zsolt is közrádiós lesz
Süddeutsche Zeitung: A stadionokban egy szinte már elfelejtett Amerika jelent meg, de Trump mindent elrontott
A brokkoli, a chili és a kávé közös titka, ami részben felülírja, amit az egészséges étkezésről gondolunk
Az argentinok viselkedése bemocskolta a vb-döntőt, de a spanyolok csillogását nem tudta elhomályosítani
Hősies önvédelem vagy gyilkosság rablókat lelőni? Olaszország vitatkozik
Meghalt Kevin Keegan angol focilegenda
A Liverpool háromszoros bajnoka rákos volt.