Izraeli drónt lőttek le állításuk szerint a szudániak

A szudáni hadsereg szóvivője szerint lelőttek egy, az ország légterébe Keletről behatoló izraeli drónt, amely két rakétával volt felfegyverezve - jelentette az izraeli média.

  • MTI MTI
Izraeli drónt lőttek le állításuk szerint a szudániak

A szudáni szóvivő cáfolta azokat a helyi híradásokat, melyek szerint izraeli harci repülőgépek légicsapást mértek volna szerda hajnalban az afrikai ország egy katonai létesítményére. Hozzátette, hogy a hatóságok vizsgálják a történteket.

Az izraeli média reggel egy londoni székhelyű, arab nyelvű újság értesülése alapján adta hírül, hogy feltehetően izraeli harci gépek egy fegyvergyárra vagy fegyverraktárra csaptak le a levegőből.

Szudáni források előzőleg arról számoltak be, hogy a megtámadott létesítmény Omdurmán város mellett volt, a szudáni főváros, Kartúm közelében, a Nílus folyó másik oldalán. Az el-Aravi el-Dzsadíd című lapnak nyilatkozó megbízható katonai forrás már akkor jelezte, hogy a szudáni légvédelem tüzet nyitott a támadó gépekre.

Egy hónapja, április 6-án az al-Vatan című, Ománban megjelenő lapra hivatkozva több nemzetközi hírportál azt jelentette, hogy az izraeli légierő egy harci repülőgépe csapást mért akkor Líbia déli részén olyan fegyverraktárakra, amelyekben a Gázai övezetben hatalmon lévő palesztin szervezetnek, a szélsőséges Hamásznak szánt, Irán által Afrikában vásárolt fegyvereket tároltak.

A Ynet, a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja szerda reggel arra emlékeztetett, hogy izraeli katonai gépek a múltban már többször lecsaptak Szudánban. Az egyik alkalommal a külföldön megjelenő lapok a kartúmi el-Jármuk nevű fegyvergyár elleni akcióról számoltak be.

A Ynet szerint az utóbbi hónapokban Szudán és Irán kapcsolata megromlott, mert Kartúm a Szaúd-Arábia vezette arab koalícióhoz közeledett a Jemenben harcoló húszi lázadók ellenében. Szudán kiutasította az iráni kulturális attasét és bezáratta az iráni kulturális központot, mert azzal vádolta Teheránt, hogy a szunnita afrikai ország "síizálására", az iszlám síita ágának ottani megerősítésére törekszik.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.