Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nigel Farage lemondását nem fogadta el pártja, így a választási kudarc ellenére marad a Ukip élén.
A Facebookon jelentette be a Ukip elnöke, hogy pártja végrehajtó tanácsa nem fogadta el lemondását a pártelnöki posztról. A testület szerint a múlt csütörtöki választási kampány óriás siker volt, amelyen az ellenük folyó negatív kampány ellenére 4 millió voksot gyűjtöttek be. A végrehajtó testület szerint nyilvánvaló, hogy a párttagok nem akarják, hogy Nigel Farage távozzon.
A Ukip eddigi vezetője annak nyomán jelentette be lemondását, hogy a választásokon nem jutott mandátumhoz. Farage már korábban egyértelművé tette, hogy ha nem szerez képviselői mandátumot, távozik. A párt, amelynek elsődleges politikai programja Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból, mindössze egy képviselői helyet szerzett, Farage-t pedig egy olyan konzervatív párti jelölt verte meg, aki korábban a Ukiptól állt át a torykhoz.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.