A jelentés szerint az al-Vatan keddre tervezett éves különszáma csak azután hagyhatta el a nyomdát, hogy átírták a címét. Az eredeti az volt, hogy „Hét olyan dolog, amely erősebb Szíszinél”, ezt módosították arra, hogy „Hét olyan dolog, amely erősebb a reformnál”.
Mindez annak ellenére, hogy a kérdéses példányszám egyébként nem szűkölködött olyan cikkekben, amelyek "elismerő hangon szóltak a köztársasági elnökről, és reformjairól" – tették hozzá a dokumentum szerzői.
Ezenkívül törölték a magánkézben lévő újság főszerkesztőjének vezércikkét is, amelyben élesen bírálta a mostani vezetőket kiszolgáló kollégáit. Kikerültek a lapból az elnöki palota falain belül állítólag kialakult ellentétekről szóló részek is.
A főszerkesztő, Aláa el-Gatrífi a Facebookon így reagált: "Ez a nap újabb jele annak, hogy nem haladtunk előre, még mindig 2011. január 24-ét írunk." Az említett dátum a Mubarak-rezsimnek véget vető forradalom kirobbanása előtti napot jelzi.
Az al-Vatan március elején hasonlóan járt, akkor a következő főcímnek és a hozzátartozó cikknek kellett eltűnnie a címlapról: "Egyiptom a túlélésért küzd, az állam viszont milliárdokat dob ki az ablakon". Az írás a legfőbb állami intézményeket, így például a belügyminisztériumot és a hadsereget az ország legnagyobb adóelkerülőinek nevezte.
Az országot fenyegető terrorveszélyre való tekintettel tavaly év végén 17 vezető lap főszerkesztője közös nyilatkozatban fogadta meg, hogy tartózkodnak a rendőrséget, a hadsereget, valamint az igazságszolgáltatást bíráló írások közlésétől. Ennek ellenére az utóbbi időkben több újság is meglepően éles hangvételű cikkeket jelentetett meg a rendvédelmi szervek erőszakos túlkapásairól, és a rendőrőrsökön történt "rejtélyes" halálesetekről. A beszámolók megjelenése után hamis értesülések terjesztése miatt több újságíró ellen büntetőeljárást indítottak.