szerző:
MTI

A megengedett óránként 80 kilométeres sebesség helyett több mint 170-nel ment az a vonat, amely kisiklott és felborult Philadelphiában. A balesetben legalább 7 ember meghalt, további nyolcnak válságos az állapota. A mozdonyvezető, aki szintén megsérült a balesetben, semmit sem mondott a kihallgatásán.

Az adott pályaszakaszon megengedett óránként 80 kilométeres sebesség több mint duplájával haladt az személyszállító vonat, amely Philadelphia északi részén kisiklott és felborult – közölte szerdán a szerelvény fekete dobozának vizsgálata alapján az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB).

A kedd esti szerencsétlenségben legalább heten életüket vesztették, több mint 200 ember kórházi ellátásban részesült, nyolc sérültnek válságos az állapota. A New York-i magyar főkonzulátus magyar sérültről nem tudott helyi idő szerint szerda délután.

©

Több olyan utast nem találtak meg a nap folyamán, aki előzőleg jegyet váltott, de Michael Nutter polgármester szerint nem kizárt, hogy ők nem szálltak fel a vonatra. A mozdonyvezető, akik szintén megsérült, kihallgatása során nem volt hajlandó nyilatkozni.

Az Amtrak vasúttársaság Washingtonból New Yorkba tartó vonatán 238 utas és ötfőnyi személyzet utazott, amikor az röviddel este 9 óra után kisiklott Philadelphia Port Richmond nevű városrészében, a Delaware folyó mentén. A kisiklás egy kanyarban történt, a hét kocsiból egy a tetejére fordult, három pedig az oldalára borult.

Az AP hírügynökség a vonatról készült videofelvételek alapján elvégzett számításokra hivatkozva azt közölte, hogy a szerelvény a kanyarba érkezését megelőzően mintegy 170 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatott. Azon a pályaszakaszon 80 a megengedett maximum.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sertésszállító teherautóba ment bele egy kamion Körmendnél

Sertésszállító teherautóba ment bele egy kamion Körmendnél

Beépítették a bevásárlókocsik közé a szabálytalanul leparkolt autót

Beépítették a bevásárlókocsik közé a szabálytalanul leparkolt autót

Műholdképeken látszik, mekkora kárt okozott a világ legnagyobb olajfinomítóját ért dróntámadás

Műholdképeken látszik, mekkora kárt okozott a világ legnagyobb olajfinomítóját ért dróntámadás

Újabb brutáltrélert fotóztak az M43-ason

Újabb brutáltrélert fotóztak az M43-ason

Lebontat a hatóság egy szállodát Peruban, mert inka romokra épült

Lebontat a hatóság egy szállodát Peruban, mert inka romokra épült

Szélcsatornába vitte az Apple az iPhone 11 Prót, látványos lett a végeredmény – videó

Szélcsatornába vitte az Apple az iPhone 11 Prót, látványos lett a végeredmény – videó