szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ukrán elnök szerint Oroszország nyári offenzívára készül Ukrajna ellen.

Petro Porosenko a BBC-nek adott interjút, amelyből a brit közszolgálati médiatársaság kedd este sugárzott részleteket. Porosenko azt mondta, Ukrajnának készen kell állnia az orosz offenzívára.

Hozzátette, Ukrajna nem Oroszország által támogatott szeparatistákkal harcol, hanem tényleges háborúban áll Oroszországgal. Porosenko szerint erre erőteljes bizonyíték, hogy a hadszíntéren az orosz reguláris haderő különlegesen kiképzett alakulatainak katonái estek ukrán fogságba.

Arra a kérdésre, hogy bízik-e Vlagyimir Putyin orosz elnökben, az ukrán államfő határozott nemmel válaszolt. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tárgyalásokon kívül nincs más választása, mivel véleménye szerint a kelet-ukrajnai területek feletti ellenőrzés katonai eszközökkel nem szerezhető vissza.

Porosenko szerint a kialakult helyzet katasztrófa, nemcsak a harcok sújtotta keleti térség lakossága, hanem az egész ország számára.

Ez a katasztrófa azonban nem a szegények és az oligarchák közötti ügy, "ez a hazám elleni agresszió következménye" – fogalmazott. Ezzel arra reagált, hogy a BBC stábja által megszólaltatott kelet-ukrajnai lakosok közül többen dühödten szóltak az oligarchák fényűző életmódja és a harcok térségében élők helyzete közötti szakadékról.

Az ukrán elnök szavai szerint a harcokban Ukrajna 1800 katonát és csaknem hétezer civilt vesztett.

Az ukrajnai korrupciót firtató kérdésre Petro Porosenko azt mondta, a keleti országrészben vívott harcok mellett, az Ukrajnában zajló egyik legfontosabb háború a korrupció ellen folyik. Hozzátette, álma az, hogy Ukrajna az Európai Unió tagjává válik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!