Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Meghalt Kanadában a múlt héten Volodimir Katrjuk, aki második helyen szerepelt a Simon Wiesenthal Központnak a körözött náci háborús bűnösök nevét tartalmazó listáján – közölte csütörtökön a férfi ügyvédje.
Az ukrán származású férfi a hírhedt náci rohamosztag, az SS ukrán zászlóaljának tagja volt 1942 és 1944 között. Kiadatását Oroszország is kérte, mert állítása szerint része volt az 1943-ban lengyelek és mások ellen elkövetett mészárlásban a fehéroroszországi Hatinyban.
Katrjuk 1944-ben megszökött az SS-től, és Párizsban élt, majd 1951-től Kanadában méhészkedett.
Az ukrán férfi tagadta az ellene felhozott vádakat. Elismerte ugyan, hogy tagja volt az SS-nek, de azt mondta, kényszerítették, és feladata csak abból állt, hogy a falusi civileket és állataikat megóvja az ellenállók támadásaitól.
1999-ben egy kanadai bíróság már foglalkozott az ügyével, és úgy ítélte meg, hogy az állampolgárság megszerzésének érdekében hazudott; arra azonban nem talált bizonyítékot, hogy háborús bűnöket követett volna el. A kormány néhány évvel később úgy határozott, hogy nem vonja meg kanadai állampolgárságát.
Volodimir Katrjuk 93 évesen halt meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.