Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Martin O'Malley volt marylandi kormányzó szombaton bejelentette, hogy ő is indul az amerikai demokrata párt elnökjelöltségért és ezzel amerikai elnökjelöltségért folyó versenyben, amelyben Hillary Clinton tűnik egyelőre messze a legesélyesebbnek.
O'Malley Baltimore-ban (abban a városban, amelynek 1999 és 2007 között a polgármestere volt) bejelentette, hogy ringbe akar szállni a demokrata párton belüli elnökjelöltségért, megmérkőzve a volt külügyminiszterrel és a független Bernie Sandersszel.
A volt marylandi kormányzó több száz ember előtt elmondott beszédében úgy fogalmazott, hogy újjá akarja építeni "az amerikai álmot". Ezzel arra utalt, hogy szerinte biztosítani kell az amerikai középosztály védelmét, és meg kell szüntetni az emberek életszínvonala közötti kirívó különbségeket.
"Az amerikaiak hetven százalékának nem emelkedett vagy kifejezetten csökkent a jövedelme az elmúlt tizenkét esztendőben" - mondta az 52 éves politikus. Szerinte az amerikai kormánynak megfelelő foglalkoztatás- és bérpolitikára van szüksége, olyanra, amely lehetővé tenné a családok számára, hogy az egyre több és keményebb munkájukért cserében többet kereshessenek. Ostorozta a gazdagokat és a "hatalmasokat", akik szerinte olyan gazdaság építésében érdekeltek, amely az emberek nagy részét az út szélén hagyja.
Hangsúlyozta: nem szabad megengedni, hogy a lehetőségek hazája az egyenlőtlenségek hazájává változzék - mondta Martin O'Malley.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.