Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A nem vallásos iskolák többségében is tiltják lányoknak a sortviselést, pedig nagy a hőség. Egy diák szerint iskolája azzal indokolta az intézkedést, hogy a rövidnadrágos lányok "elvonják a tanárok figyelmét, és zavarják őket a koncentrálásban".
A rövidnadrág-viselés jogáért küzdenek középiskolás lányok Izraelben: a májustól októberig tartó 30 fok körüli hőségben fiú osztálytársaikhoz hasonlóan ők is rövidnadrágban akarnak iskolába járni, azonban ezt a legtöbb nem vallásos középiskola szabályzata is tiltja. Ezért a lányok országszerte tiltakozó akciókba kezdtek egyenlőséget követelve maguknak.
Egy diák a Háárec című izraeli újságnak elmondta, iskolájában azzal indokolták a sort tilalmát, hogy "az elvonja a tanárok figyelmét, és zavarja őket a koncentrálásban".
Egy Tel-Aviv melletti iskolában a rövidnadrágos lányokat nem akarták beengedni egy fontos felmérő megírására, de a fiú tanulók melléjük álltak, így végül egyórás késéssel megkezdték a dolgozatírást.
"Ne minket tanítsatok öltözködni, hanem őket uralkodni magukon"
A kamaszok elsősorban a közösségi médiában folytatják a nemi megkülönböztetés elleni harcukat. A tiltakozó fényképeken az izraeli lányok olyan feliratokkal láthatók, mint a "ne minket tanítsatok öltözködni, hanem őket uralkodni magukon". Akciójukhoz számos kép tanúsága szerint fiúk is csatlakoztak.
Ennek ellenére több iskolából hazaküldték a szabályokat megsértő bakfisokat, akik válaszul az interneten szervezkedve elhatározták, hogy öltözködési szabadságot és nemi egyenlőséget követelve június 16-án az egész országból a parlament elé vonulnak tüntetni.
Több tucat diák levelet írt Naftali Bennet oktatási miniszternek. "Kitiltanak minket az órákról, sőt hazaküldenek az iskolából azzal az indokkal, hogy eltereljük a fiúk figyelmét. Miniszter úr, ez itt nem Irán!" – írják a tiltakozás Facebook-oldalára feltett levélben, amelyre egyelőre nem kaptak választ.
Az izraeli iskolaigazgatók szövetsége ugyanakkor határozatot hozott, amit az ügy horderejére való tekintettel az esti tévéhíradó is bejelentett. A dokumentum szerint minden iskola maga dönthet a nadrághosszról, de annak azonosnak kell lennie a fiúk és a lányok esetében.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.