Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Sikeresen bocsátottak fel egy katonai műholdat szállító orosz űrrakétát pénteken.
A Szojuz-2.1A jelzésű hordozórakétát a pleszecki űrkikötőből indították útnak közép-európai idő szerint 17 óra 24 perckor. A start és a műhold leválása is menetrendszerűen zajlott. Az űreszköz a kijelölt Föld körüli pályára állította a katonai műholdat - közölte az orosz védelmi minisztérium.
Ez már a második alkalom az idén, hogy a Moszkvától északkeletre elterülő Arhangelszki területen lévő Pleszecken Szojuz-2.1a-es jelzésű hordozórakétát bocsájtottak fel. Az előzőt február 27-én indították. Más típusú, Szojuz-2-es és Rokot rakétákkal is sikeresen hajtottak végre ebben az évben felbocsájtásokat.
Az oroszországi polgári célú űrkutatást és űripart ugyanakkor több kudarc is érte az utóbbi két hónapban.
Legutóbb, május 16-án egy Proton-M típusú orosz hordozórakéta zuhant le, amely egy mexikói távközlési műholdat állított volna Föld körüli pályára. A vizsgálatok szerint a harmadik fokozat hajtóművének leállása miatt vallott kudarcot az orosz Proton hordozórakéta, amely a rajta lévő mexikói műholddal együtt elégett a légkörben.
Április 28-án egy Szojuz-2.1a hordozórakéta nem tudta a kijelölt pályára állítani a Progressz M-27M teherűrhajót, amely a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) szállított volna egyebek között üzemanyagot, oxigént. A hordozórakéta harmadik fokozatának hibája miatt nem jutott el a teherűrhajó az ISS-hez, sőt visszatért a Föld légkörébe, és a rakományával együtt megsemmisült.
A kudarc miatt május 26-ról júliusra halasztották a nemzetközi űrállomás újabb háromfős legénységének az elindítását. Előbb, biztonsági szempontokból egy újabb teherűrhajót bocsájtanak fel.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.