Elítélték a maláj hegycsúcson meztelenkedő nyugati turistákat

Három nap elzárásra és komoly pénzbírságra ítéltek pénteken Malajziában négy külföldi turistát, akik meztelenül fotózkodtak az ország legmagasabb hegycsúcsán, a 4095 méter magas Kinabalun.

  • MTI MTI
Elítélték a maláj hegycsúcson meztelenkedő nyugati turistákat

A bíróság közszeméremsértés címén ítélte el a holland, a brit és a két kanadai állampolgárt. Börtönbüntetésüket már letöltötték, sőt tovább is voltak bezárva, mivel négy napig voltak előzetes letartóztatásban, ám addig nem engedik szabadon őket, míg nem fizetik ki a fejenkénti 350 ezer forintnyi bírságot.

Egy helyi hírportál tudósítása szerint a turisták abban versengtek egymással a Kinabalun, hogy ki bírja tovább ruhátlanul a fogcsikorgató hidegben. A csoportban eredetileg tízen voltak, hat társuknak azonban nem jutottak a nyomára a maláj hatóságok.

A vádat egyébként akár földrengés előidézésével is megfejelhették volna. Egy helyi tisztségviselő szerint ugyanis a hegycsúcs szent hely, és a pucér akció megharagította a hegy szellemét, aki pár nappal később 5,9-es erősségű földrengéssel büntetett. A természeti csapás 18 túrázó halálát okozta. Az ügyész mindazonáltal nem talált ok-okozati összefüggést a földrengés és a ruhátlanság között.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.