Mégsem MERS-fertőzött a Szlovákiában megbtegedett férfi

Nem igazolódott a MERS-fertőzés gyanúja a kórházba szállított dél-koreai férfinél Szlovákiában - közölte vasárnap az egészségügyi minisztérium szóvivője.

  • MTI MTI
Mégsem MERS-fertőzött a Szlovákiában megbtegedett férfi

Peter Bubla szlovák egészségügyi miniszter elmondta, hogy a dél-koreai férfin - aki a járványos betegség tüneteit mutatta - négy vizsgálatot végeztek, és háromnak negatív volt az eredménye. A negyedik teszt eredménye a felsőhatárt súrolta, de az sem volt pozitív. A szóvivő hozzátette, a férfit további vizsgálatoknak alá vetik. 

Bubla korábban közölte, hogy a szlovák egészségügyi hatóságok és a rendőrség minden szükséges intézkedést megtett az ügyben, és felkutatják mindazon személyeket, akikkel a beteg érintkezésbe léphetett.

A szlovák sajtó értesülése szerint a férfi a Kia Motors dél-koreai gépkocsigyártó cég zsolnai létesítményében dolgozott egy alvállalkozó alkalmazásában, és egy helyi hotelben szállt meg. 

A MERS koronavírus tüdőgyulladással, lázzal, köhögéssel, légzési nehézségekkel járó fertőzést okoz, amely az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonlít, ám annál kevésbé agresszívan terjed. A betegek halálozási aránya magas, több mint 40 százalékos. A kór ellen egyelőre nincs semmilyen gyógymód. 

Korábbi közlés szerint Dél-Koreában az elmúlt hetekben kitört járványnak - amelyet májusban egy közel-keleti útjáról visszatérő üzletembernél diagnosztizáltak először a kelet-ázsiai országban - eddig 14 halottja van, és a megbetegedettek száma elérte a 145-öt. A járvány ugyan kizárólag a kórházakra korlátozódik, de terjedése súlyos aggodalmakat kelt.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.