szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Vatikán bíróság elé állítja a pedofíliával vádolt volt nunciust Josef Wesolowskit.

Pedofília és gyermekpornográf felvételek birtoklásának vádjával a vatikáni bíróság elé állítják Josef Wesolowski volt lengyel érseket és korábbi apostoli nunciust - jelentette be hétfőn a Vatikán. A tárgyalás július 11-én kezdődik. Jozef Wesolowskit tavaly laikus státusba helyezték.  

Ferenc pápa elfogadta John Clayton Nienstedt az egyesült államokbeli Saint Paul és Minneapolis érsekének, valamint Lee Anthony Piché segédpüspöknek a lemondását. Mindkettőjükkel szemben az a vád merült fel, hogy papok által elkövetett pedofilia ügyeket lepleztek.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Jakus Ibolya: Ha a csend beszélni tudna

Jakus Ibolya: Ha a csend beszélni tudna

Elemzés: Járványszerű a korrupció a világban, Magyarország sereghajtó az EU-ban

Elemzés: Járványszerű a korrupció a világban, Magyarország sereghajtó az EU-ban

400 lóerő 3 hengerből: nagyon megvadul a Toyota GR Yaris

400 lóerő 3 hengerből: nagyon megvadul a Toyota GR Yaris