Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Huszonnégy órán belül lemond a palesztin egységkormány – jelentette be Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden a Fatah párt magas rangú tisztségviselői szerint.
A palesztin kormány lemondásáról Abbász tájékoztatta a Fatah Forradalmi Tanácsát kedden – tudatta a testület ülésének több résztvevője.
Amín Makbúl, a tanács főtitkára korábban azt közölte az AFP francia hírügynökséggel, hogy a kormány azért fog lemondani, mert nincs befolyással a Gázai övezetben zajló történésekre.
"A kormány huszonnégy órán belül le fog mondani, mert gyenge és nincs rá esély, hogy a Hamász engedélyezze a működését Gázában" – mondta az illetékes.
Iháb Bszeiszo, a kormány szóvivője ezzel szemben azt közölte, hogy nincs tudomása az ügyről. "Volt ma egy tanácskozásunk, ez a kérdés azonban nem volt napirenden" – mondta.
Makbúl szerint a kabinet feloszlatása után huszonnégy órán belül új kormányt fognak alakítani, a tanács ülésének egy név nélkül nyilatkozó résztvevője viszont azt mondta, hogy ez napokig is eltarthat.
A Hszinhua kínai hírszolgálat értesülései szerint Abbász ismét Rámi Hamdalláh jelenlegi miniszterelnököt fogja megbízni a kormányalakítással.
A Hamász és a Fatah mozgalom képviselőiből álló egységkormány tavaly nyáron tette le a hivatali esküt. A két szervezet hét éven át tartó ellenségeskedésnek vetett véget azzal, hogy megállapodott egy szakemberekből álló átmeneti kormány felállításában.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.