szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Görögország állampolgárságot ad a második generációs bevándorlóknak, ha görög iskolába járnak.

Görögországban elfogadták azt a törvényt, amelynek alapján állampolgárságot kaphatnak az országban élő külföldiek gyermekei, amennyiben görög iskolába járnak vagy jártak. 

A képviselők csütörtökön hagyták jóvá a vonatkozó törvényjavaslatot, amely szembeállította egymással a kormánykoalíció pártjait. A kisebbik koalíciós partner, a jobboldali populista Független Görögök (ANEL) párt elutasította a radikális baloldali Sziriza által benyújtott tervezetet. 

A törvényhozás végül a balközép ellenzéki pártok támogatásával elfogadta a jogszabályt, noha a legnagyobb konzervatív ellenzéki párt, az Új Demokrácia (ND) és a harmadik legnagyobb görög pártnak számító, szélsőjobboldali Arany Hajnal ellene szavazott. 

Az új törvény 200 ezer második generációs bevándorlót érint, akiknek a szülei a kelet-európai nagy bevándorlási hullám idején, az 1990-es évek elején érkeztek Görögországba.


 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!