Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Három nappal a baleset bejelentése után találtak rá egy autóban egy súlyosan sérült nőre és a halott élettársára Skóciában. Az ügyben vizsgálatot indítottak.
A két áldozatra szerda reggel találtak rá Stirling közelében – közölte a skót rendőrség. A kocsit vezető 28 éves férfi már halott volt, utasát, egy 25 éves nőt válságos állapotban szállították egy glasgow-i kórházba.
A rendőrség beismerte, hogy a balesetet már vasárnap jelentették, de arról nem szóltak, miért nem intézkedtek azonnal a bejelentés után.
Kate Thomson, a helyi rendőrség egyik vezetője elmondta, hogy a rendőrség vasárnap kapott telefonos bejelentést az útról letért autóról.
A bejelentésre a rendőrség nem reagált – ennek okát most vizsgálják. Szerdán újabb bejelentés érkezett, mire végül intézkedtek.
A késlekedés feldühítette a nő apját, aki a Facebookon fejezte ki értetlenségét.
Az elhunyt férfi apja azt mondta, hogy egy azonnali beavatkozás sem menthette volna meg a fia életét, aki a "balesetkor életét vesztette". "A fiatal nő esetében azonban ez számíthatott" – nyilatkozta a férfi a Daily Record című lapnak.
Willie Rennie skót liberális-demokrata parlamenti képviselő a rendőrséginél szélesebb vizsgálatot szorgalmazott.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.