"Menetrendet" írt alá Irán és a NAÜ

"Menetrendet" írt alá a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és Irán kedden azzal a céllal, hogy az év végéig tisztázzák az iráni atomprogram kapcsán fennálló nyitott kérdéseket - mondta Amano Jukija, a szervezet főigazgatója.

  • MTI MTI

Az Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország) között kedden megkötött megállapodásnak fontos részét képezi ez a "menetrend", amelynek segítségével eloszlathatóvá válhat a nyugati országok azon gyanúja, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramja leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik. 

"A főigazgató 2015. december 15-ig rendelkezésre bocsátja a végső értékelését a jelenlegi és múltbeli rendezetlen kérdések megoldásának" - közölte Amano Jukija, majd hozzátette, bízik benne, hogy a NAÜ képes felügyelni a vitatott iráni nukleáris programról szóló egyezségben foglaltak betartását. "Bízom a képességeinkben, hogy el tudjuk végezni ezt a fontos feladatot" - mondta. 

Az illetékes azt is elmondta, hogy a NAÜ "külön megegyezés" keretében engedélyt kapott a Teherántól 20 kilométerrel délkeletre található parcsini katonai támaszponton történő vizsgálódásra. Ali Akbar Szálehi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője szerint a nagyhatalmak a parcsini támaszponthoz való nemzetközi hozzáférésről szóló megállapodással nem lépték át a perzsa állam által meghúzott "vörös vonalakat". 

Irán és a nagyhatalmak között kedden megszületett - több politikus által történelmi jelentőségűnek minősített - megállapodást tizenhárom évi kölcsönös ádáz vádaskodás előzte meg. A most bejelentett egyezmény célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot nem használják katonai célokra. E kötelezettségért cserében a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a Teherán ellen bevezetett gazdasági büntetőintézkedéseket.


 

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.