Lukás Hampl, a regionális mentőszolgálat szóvivője szerint a mozdonyvezető a balesetben elveszítette a lábait, és néhány sérültet lélegeztetőkészülékre kellett kapcsolni, állapotuk válságos.
Az egyik legmodernebbnek számító, óránkénti 160 kilométeres sebességgel is közlekedő Pendolino típusú vonat minden valószínűség szerint nagy sebességgel hajtott neki a kamionnak, amelynek sofőrje a baleset előtt kiugrott a kabinból és elfutott a helyszínről.
A kamion motorját több mint 200 méterre a baleset helyétől találták meg, maga a vonat pedig csak több mint két kilométerre állt meg az ütközés helyszínétől.
A baleset a Prága-Ostrava vasútvonalon történt, amelyen kora délelőtt a cseh kormány is elindult Prágából Ostravába egy kihelyezett ülésre. A baleset miatt a vasúti forgalom Studénkánál teljesen megbénult.
Martin Ayrer kormányszóvivő közölte, hogy Bohuslav Sobotka kormányfő és Chovanec belügyminiszter ellátogat a baleset helyszínére.
A balesetet szenvedett gyorsvonat utasait buszokkal szállítják Ostravába, ahonnan egy másik szerelvénnyel folytathatják útjukat.
A helyszínen készített fotók és mozgóképek egyebek mellett a cseh köztévé honlapján láthatóak.