szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kémkedés gyanúja miatt nyomozást indított a német szövetségi legfőbb ügyészség egy fiatal orosz fizikus ellen – írta a Der Spiegel.

A német hírmagazin szerint a 28 éves fizikus véletlenül lett gyanús a német alkotmányvédelmi hatóság szakembereinek, akik a bonni orosz főkonzulátus egyik diplomatáját figyelték, mert megállapították róla, hogy az orosz külföldi hírszerző szolgálatnak dolgozik.

A diplomata státusban tevékenykedő hírszerző havonta elutazott Aachenbe, és egy kávéházban találkozott egy fiatalemberrel, akinek pénzt adott át. Így a német belső elhárítás figyelme a fiatalember felé fordult. Megállapították, hogy orosz, és a találkozókra a hollandiai Eindhovenből érkezik, ahol a műszaki egyetemen fizikai kutatásokkal foglalkozik. Szakterülete a kvantumoptika és a fotonika, és 2009-től 2013-ig Németországban dolgozott, a fény fizikájára szakosodott erlangeni Max Planck kutatóintézetben.

A fiatalembert 2014 júliusában Düsseldorfban őrizetbe vették, és a szövetségi legfőbb ügyészség eljárást indított ellene azzal a gyanúval, hogy Oroszországnak kémkedett. Az eindhoveni egyetem a német hatóságok tájékoztatása alapján belső vizsgálatot indított. Végül a holland igazságügyi minisztérium bevonta az orosz fizikus schengeni vízumát és kitiltotta őt az országból.

A fizikus most Moszkvában van, és azt mondta a Der Spiegelnek, hogy nem kém. Találkozóit azzal indokolta, hogy moszkvai lakását kiadta "a diplomata barátainak", és csak a bérleti díjat vette át az aacheni kávéházban.

A Der Spiegel szerint a fizikus vezetőtisztjének tartott diplomatát időközben kiutasították Németországból. A belső elhárítás jelenleg a fiatalember németországi környezetének, kapcsolatrendszerének feltárásán dolgozik, ezért felkérték a szövetségi legfőbb ügyészséget, hogy átmenetileg szüneteltessék nyomozásukat.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!