„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Betiltották a Szentpéterváron vasárnapra tervezett melegfelvonulást a helyi hatóságok.
"A hatóságok a homoszexuális propagandát tiltó (a kiskorúak védelmére hivatkozva hozott) törvényt használták ürügyként, amelyet (az indoklás szerint) ez a tüntetés megsérthet" – közölte a GayRussia nevű civil szervezet hétfőn.
A szervezők először július 25-re próbálták meg bejelenteni a felvonulást, de a városi hatóságok "többé-kevésbé hasonló indoklással" akkor is elutasították a kérelmüket.
Az orosz törvényhozás 2013-ban fogadta el azt a jogszabályt, amely pénzbüntetéssel vagy börtönnel sújtja a kiskorúak jelenlétében folytatott homoszexuális propagandát. A törvény - elsősorban a nyugati országokban - heves bírálatokat váltott ki.
Oroszországban a homoszexualitást 1993-ig bűncselekménynek, 1999-ig pedig mentális betegségnek minősítették. Rendszeresen betiltják a melegfelvonulásokat, és gyakoriak a homofób megnyilvánulások.
A Human Rights Watch nevű nemzetközi emberjogi szervezet decemberben bírálta, hogy Oroszországban egyre gyakrabban követnek el erőszakot a homoszexuálisak ellen, és az áldozatok nem kapnak segítséget a hatóságoktól.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.