Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az amerikai haditengerészet vizsgálatot indított a Pentagon főellenőréhez érkezett bejelentés ügyében, amely szerint a guantánamói bázison a katonai bíróság területén dolgozók között szokatlanul sok rákos megbetegedést észleltek.
Kelly Wirfel, a kubai területen működő amerikai bázis szóvivője kedden azt mondta, hogy komolyan veszik a bejelentést, de a vizsgálatnak még nincs eredménye.
A bejelentés szerint heten lettek rákosok azok közül, akik a támaszpont biztonsági létesítményeinek területén dolgoztak. Az érintettek mind viszonylag fiatal és korábban jó egészségnek örvendő emberek. Sürgetik az érintett terület kiürítését, valamint azt, hogy az egész bázist vizsgálják át, és nézzék meg, vannak-e rákkeltő anyagok.
Az elmúlt évtizedben körülbelül 200 ügyész, ügyvéd valamint más, a bírósági eljárásban részt vevő személy dolgozott a területen, ahol korábban repülőgép-üzemanyagot tároltak. A dokumentum szerint a megbetegedett emberek egyes régi épületekben azbeszttel kerülhettek kapcsolatba.
A bejelentés arra vonatkozó állítást nem tartalmaz, hogy a rák a fogvatartottakat is megtámadta volna, a guantánamói rabokat máshol őrzik ugyanis a 115 négyzetkilométeres bázis területén. A támaszponton található katonai börtönöket Barack Obama elnök már ével óta be akarja záratni.
A guantánamói támaszponton folytatott katonai bírósági eljárásokat még jobban lelassítja, ha az egészségügyi kockázatokra vonatkozó bejelentés megalapozottnak bizonyul majd. A rákkeltő anyagoknak a normálisnál nagyobb koncentrációjára azonban szakértők szerint nagyon nehéz lesz majd bizonyítékot találni.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.